Valakinek
végül el kellett kezdenie. Sok más ember is hisz mindabban, amit
itt leírtunk és elmondtunk. Csak nem merik magukat úgy kifejezni,
ahogy mi.
Sophie
Scholl, The White Rose Society
Ez
a könyv arról szól, hogyan vegyük fel a harcot. A jelenleg
domináns kultúra – a civilizáció – folyamatosan gyilkolja a
bolygót, és már nagyon régóta ideje lenne, hogy mi, akik
törődünk a földi élettel, megtegyük az első szükséges
lépéseket, hogy megakadályozzuk ezt a kultúrát abban, hogy
elpusztítson minden élőlényt.
Mostanra
már mindannyian ismerjük a statisztikákat és a trendeket: az
óceánban élő nagy testű halak 90 %-a megsemmisült, tízszer
annyi műanyag lebeg az óceánban, mint fitoplankton, a természetes
erdők 97 %-a megsemmisült, a természetes legelők 98 %-a
megsemmisült, a kétéltű populációk omlanak össze, a molluszkák
populációja omlik össze, a halpopuláció omlik össze, és így
tovább. Minden egyes napon kétszáz földi faj hal ki. Ha még nem
ismertük ezeket a statisztikai adatokat, akkor ismernünk kellene.
Ez
a kultúra elpusztítja a termőföldeket. Ez az, amit tesz.
Amikor Irakra gondolunk, mi jut először az eszünkbe? Olyan sűrű
cipruserdők, hogy a napsütés soha nem jut el a talajra? Ennek a
kultúrának az egyik legelső írott mítosza arról szól, hogyan
irtja ki Gilgames az Irak hegyein és völgyein növő erdőket,
azért, hogy egy hatalmas várost építsen. Az Arab-félszigetet
egyszer tölgyfás szavanna borította. A Közel-Keletet sűrű erdők
borították (mindannyian hallottunk Libanon cédrusairól).
Görögországot sűrű erdők borították. Észak-Afrikát sűrű
erdők borították.
Még
egyszer elmondjuk: ez a kultúra elpusztítja a termőföldeket.
És
nem fogja abbahagyni, csak mert szépen kérjük.
Nem
igaz, hogy demokráciában élünk. És még mielőtt heves
tiltakozásba fognál ennek a szentségtörésnek a hallatára, tedd
fel magadnak az alábbi kérdéseket: kinek az érdekeit szolgálják
inkább a kormányok: a nemzetközi cégekét vagy az élőlényekét?
És a bírósági rendszer vajon felelősségre vonja a cégvezetőket
pusztító, sőt, gyakran gyilkos cselekedeteikért?
Íme
néhány nem annyira vicces találós kérdés. Kérdés: Mit kapsz,
ha összeadsz egy hosszú ideje tartó drogfüggőséget, egy
hirtelen temperamentumot és egy puskát? Válasz: két
életfogytiglant gyilkosságért, a legkorábbi szabadulási dátum
2026. Kérdés: Mit kapsz, ha összeadsz két nemzetállamot, egy
nagy nemzetközi céget, negyven tonna mérgezőanyagot és 8000
halott emberi lényt? Válasz: Teljes értékű nyugdíjat és
járulékos juttatásokat (mint Warren Anderson, a Union Carbide, a
bhopali tömeggyilkosságok okozójának vezérigazgatója).
Vajon
a gazdagoknak ugyanazzal a bírósági rendszerrel kell szembenéznie,
mint neked vagy nekem? Vajon a földi életnek van annyi képviselője
a bíróság előtt, mint egy nemzetközi cégnek?
Mindannyian
tudjuk a válaszokat ezekre a kérdésekre.
És
mindannyian érezzük a csontjainkban, ha az eszünkkel nem is
tudjuk, hogy ez a kultúra nem fog átmenni semmiféle önkéntes
átalakuláson egy egészséges és fenntartható életforma
irányába. Mi hárman – Aric, Lierre és Derrick – ezer és ezer
embert kérdeztünk meg a társadalom valamennyi rétegéből,
aktivistáktól és diákoktól kezdve egészen ismeretlen emberekig,
akikkel a buszon vagy a repülőn találkoztunk, hogy hisznek-e
abban, hogy ez a kultúra magától át fog alakulni. Szinte senki
sem válaszolta azt, hogy igen.
Ha
törődsz a bolygón élő lények sorsával, és hiszel abban, hogy
ez a kultúra magától nem fogja abbahagyni a pusztítást, hogyan
befolyásolja ez a hit az ellenállásod módjait?
A
legtöbb embernek fogalma sincs róla, mert a legtöbb ember nem
beszél erről.
Ez
a könyv erről beszél: ez a könyv erről a stratégia- és
taktikaváltásról beszél.
Ez
a könyv arról szól, hogyan vegyük fel a harcot.
Muszáj
a testünkkel és az életünkkel állni az ipari rendszer és a
bolygón lévő élet közé. Muszáj elkezdenünk az ellentámadást.
Akik utánunk jönnek, akik öröklik ami megmarad a Földből,
miután ezt a kultúrát megállítja valami – legyen ez az erő az
olajcsúcs, a gazdasági összeomlás, az ökológiai összeomlás,
vagy bátor férfiak és nők a természettel való szövetségben
tett erőfeszítései –, az alapján ítélnek meg majd minket,
mennyire egészséges földeket hagyunk rájuk. Nem érdekli majd
őket, te meg én hogyan éltük az életünket. Nem érdekli majd
őket, milyen erősen próbálkoztunk. Nem érdekli majd őket, hogy
vajon rendes emberek voltunk-e. Az sem érdekli majd őket, hogy
erőszakosak vagy erőszakmentesek voltunk-e. Az sem, hogy
gyászoltuk-e vajon a föld meggyilkolását. Az sem, hogy fel- és
megvilágosodottak voltunk-e, vagy sem. Az sem érdekli majd őket,
miféle kifogásaink voltak a nemcselekvésre (mint például: „túl
ideges vagyok ahhoz, hogy ezzel foglalkozzak,” vagy „ez túl nagy
és ijesztő probléma,” vagy „túl elfoglalt vagyok,” vagy „a
hatalmon levők megölnek, ha hatékonyan lépünk fel a rendszer
ellen,” vagy hogy „ha visszaütünk, azt kockáztatjuk, hogy
olyanok leszünk, mint ők,” vagy hogy „de hát én szelektíven
gyűjtök és újrahasznosítok,” vagy bármelyik abból a rengeteg
egyéb kifogásból, amit már túl sokszor hallottunk.) Az sem fogja
érdekelni őket, mennyire éltünk egyszerűen. Az sem, hogy
mennyire tiszták voltak a gondolataink és a cselekedeteink. Még az
sem, hogy mi azzá a változássá váltunk-e, amit a világban látni
szeretnénk. Az sem, hogy kire szavaztunk: jobbra, balra, középre,
a zöldekre, vagy senkire. Az sem fogja érdekelni őket, ha nagyon
hosszú könyveket írtunk a dologról. Az sem, vajon szántuk-e
azokat a vezérigazgatókat és politikusokat, akik ezt az egész
gyilkos rendszert igazgatták.
Az
érdekli majd őket, hogy be tudják-e szívni a levegőt és meg
tudják-e inni a vizet. Ábrándozhatunk, a nagy fordulatról,
amennyit csak akarunk, de ha az emberek (beleértve még az
embertelen embereket is) nem tudják beszívni a levegőt, az egész
nem sokat számít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése